Wall of love for Biznisz Boyz PRO
Berkes-Bognár Nikolett
social media tanácsadó • Socialight
Szinte a kezdetek óta követem a Biznisz Boyz munkásságát és mindig imádtam a srácok tartalmait, na de ez a BB Pro tagság és az Akadémia egy teljesen új szint. Az írott anyagok kimerítőek a szó legjobb értelmében, teljes mértékben bele tudod ásni magad az adott témába és lépésről lépésre felépíteni a vállalkozásod egy-egy hangsúlyos szegmensét a segítségükkel, az exkluzív podcast adások pedig igazán inspirálóak és elgondolkodtatóak. Az Akadémia önmagában egy több százezer forintos befektetés a vállalkozásod számára, amit gyakorlatilag fillérekért kapsz meg. Imádom, hogy mennyire összeszedett, jól felépített, átgondolt minden és valóban azt adja, amit ígér: választ kapsz azokra a kérdésekre, amik megakadályoznak abban, hogy haladj a célod felé. Szerintem ez egy no brainer ajánlat azoknak a fejlődni vágyó vállalkozóknak, akik "kézen fogós" megoldást keresnek, miközben élvezik az online oktatás szabadságát.

Kiss Vivien
Owner, MNGT Accounting Kft.
Azért szeretem a BB Pro-t és tartom páratlannak magyar viszonylatban, mert tényleg érezhető, hogy folyamatosan gyakorlatias, valódi értéket szeretnének adni a tagoknak. Nem csak egy újabb előfizetéses klub! Az egész csoport abban az őszinte, egymást támogató és fejlődni vágyó gondolkodásmódban működik mint Adrián! Már önmagában a tapasztalat csere miatt megéri csatlakozni, iszonyú motiváló a közösség. Mióta képzések is vannak pedig nincs területe a vállalkozásfejlesztésnek, amit ne fednének le a legkiválóbb szakemberekkel. Szerintem ebben a csoportban bármilyen szinten is van egy vállalkozó, fog újdonságokat látni, tényleg szívből ajánlom, nem lehet jobban elkölteni ezt a pár ezer forintot! 😊

Mészáros Róbert
Bookship Üzleti Magánkönyvkiadó
Mészáros Róbert vagyok, szolgáltató vállalkozóknak segítek szakértővé válni üzleti könyvük írásával, kiadásával.
A BBPro-ban kezdettől fogva tagok vagyunk és sok kipróbált előfizetés közül ez az, ahol biztosan maradunk is. Értékes, izgalmas, profi anyagok, mindig tanulok és inspirál. 😎
Legjobb az, hogy Adi hihetetlen profin és lelkesen fejleszti, öröm látni. 🤘

Agoston Fung
Kezdő vállalkozóként a BBPro nekem három problémát old meg. Segít a cégvezetői magány leküzdésében, hozzáférést ad egy professzionális közösséghez ahol hozzám hasonló szakemberek vannak, és olyan tanulási lehetőségeket biztosít amiket iskolában sem lehet megkapni.
Köszönöm a BBPro csapat munkáját és hogy ezt a nagyszerű kezdeményezést ilyen színvonalas formában létrehozták!

Serfőző Péter
brandguide
Olyan témákat boncolgat a BBPro, amit az iskolában nem tanítanak, az életben pedig csak a saját károdon tanulhatsz meg. Ha ezt szeretnéd, kikerülni, vagy felgyorsítani a fejlődésed, akkor neked is ajánlom a BBPro-t. Állandó hasznos tudással lát el a saját vállalkozásommal kapcsolatban: gondolatokkal, példákkal, best practice-ekkel ismertet meg, így csak rajtam múlik hogy mikor próbálom ki, hogyan építem be a mindennapokba.

Váradi Ákos
SkyCont - tulajdonos
Nekem a BB Pro azt adja, amit az edzőteremben egy csoportos óra. Ha már beiratkoztam, megyek minden alkalomra, nehogymár én legyek, aki ellógja az edzéseket! De ha csak le akarnék menni edzeni magamtól, akkor azt hamar abbahagynám.
Mint ahogy ott csücsül már számtalan megvásárolt Udemy képzésem, de a legtöbbet el se kezdtem.
Szóval szorgalmasan járok az élő (de online) képzésekre, és már csak ezzel sokkal többet haladok előre, mintha csak a fióknak vennék még pár bármikor megnézhető képzést. Ráadásul olyan fontos területeket feljődöm, amiket egyébként a "nagyonelfoglalt" vállalkozók hajlamosak háttérbe szorítani; marketing, pénzügy, értékesítés, automatizálás, mind-mind szuperhasznos.
Nekem már ezért megéri az előfizetés, de akkor még nem beszéltem a többi tartalomról, vagy a közösségről...

Kardos Péter
Infinitime
Én cégautomatizálással foglalkozok és kifejezetten előfizetéses rendszerekre specializálódtam. Most még egyedül dolgozok, de növekedés előtt állok és úgy érzem, hogy egyszerre több fronton is fejlődnie kell a vállalkozásomnak. Ehhez nagyszerű segítséget nyújt a BB Pro. Az élő tanfolyamok, a kérdezési lehetőség közvetlenül az előadóktól nagyon sokat segít a haladásban. Ha valaki következetesen beépíti a vállalkozásába az itt tanultakat, akkor az éves tagság több tíz millió forintot is megérhet. Én erre fogok törekedni!

Simon Norbert
Fabton - Tulajdonos
Csatlakozni a BBPro-hoz nem kérdés, hanem szükségszerű lépés minden ambiciózus vállalkozó számára! Adi és Tomi rengeteg értékes anyagot osztottak meg saját tapasztalataik alapján, melyekből óriási tudást lehet meríteni. Ezen túlmenően, a BBPro hatalmas szintlépést tett, köszönhetően az újonnan indított, rendkívül értékes képzéseknek. A képzések önmagukban is aranyat érnek, és az éves előfizetés többszörösét termelik majd vissza.
A BBPro nem csupán egy tudástár, hanem egy támogató közösség is, ahol szinte biztos, hogy bármilyen problémádra találsz megoldást, legyen szó szakmai kihívásokról vagy üzleti elakadásokól. A csoport tagjai olyan vállalkozók, akik folyamatosan a fejlődésen és tanuláson dolgoznak, és nem keresnek kifogásokat.
Úgy gondolom, nincs kérdés: ha még nem vagy tag, itt az ideje csatlakozni, és kihasználni mindazt az előnyt, amit a BBPro kínál. Ez a befektetés gyorsan megtérül, és hosszú távon is jelentős előnyt biztosít a tagok számára.

Szabó Réka Kata
Yokka Desszertiskola - tulajdonos
A Yokka Desszertiskola tulajdonosa - cukrász, oktató és vállalkozó vagyok. Eddig egyéni vállalkozóként működtem, de azon dolgozom, hogy egy számomra egészen új területen, új működési formával szintet tépjek. Ehhez hatalmas segítség volt már a Biznisz Boyz podcast is, hiszen olyan témákat dolgoz fel, amik nem csak érdekesek, de rendkívül hasznosak is (rengeteg gyakorlati tanáccsal, ötlettel szolgálnak), vagy minimum elindítanak néhány gondolatot a fejemben.
Kb. fél éve csatlakoztam a BB Pro-hoz ami belépést jelentett egy olyan közösségbe, amilyet régóta kerestem. Adi és Tomi nagyon segítőkészek és támogatóak voltak már a kezdetektől, és nekem nagyon sokat jelent, hogy más vállalkozók valódi és őszintén megosztott tapasztalataiból tanulhatok. Emellett pedig más kezdő és tapasztalt vállalkozókkal is kapcsolatba léphetek a BB Pro Discord felületén keresztül.
Az Adi által meghatározott új irány, vagyis egy 12 hónapon át tartó, tematikusan felépített vállalkozói program ismét egészen új perspektívát nyitott - szinte gyermeki izgalommal szoktam várni az új részeket. Mivel én kifejezetten szeretek tanulni és úgy gondolom, hogy a kitűzött céljaim eléréséhez elengedhetetlen, hogy folyamatosan fejlesszem vállalkozói ismereteimet, ennél jobb programot egyelőre el sem tudok képzelni.

Juhász Ádám
CEO - demandgen.
A BB Pro kiváló befektetés a személyes és vállalkozás fejlődéshez egyaránt, összekapcsol azonos gondolkodású vállalkozókkal akik hiteles információt és segítséget tudnak nyújtani a cégépítés bármely területén. A legnagyobb érték a csoportban a támogató közösség, amely segíthet a vezetői magány leküzdésében, de akár inspirációs vagy megerősítő forrásként is tud működni egy-egy személyes vagy céges elakadás feloldásában. Az itt elérhető anyagok, tudás és tapasztalat jelentős hozzáadott értéket és fejlődési potenciált jelent, legyen szó induló, haladó vagy már érett fázisú vállalkozásokról!